Miért képek? Mi(ér)t képzelek?

Sajnos még mindig nem nőttem ki abból, munkálkodik bennem az a túlfelnőtt énem, aki hamar unatkozni kezd. Eleinte elkezdtem nehezíteni a mozdulatokat, vagy eszközöket vontam be, hogy izgalmasabb legyen a testmozgás. Egy darabig visszatért a motivációm, hanem egy idő után megint egyre többször kalandozott el a figyelmem, nem végeztem többé olyan alaposan a gyakorlatokat, és anékül, hogy tudatában lettem volna, siettetni kezdtem magam. A szétnyílt hasizmoknál, különösen hátrányos, ha nem vagy alapos, az egészet megette a fene. Olyan, mintha hóesésben lapátolnál…vagy gyerek mellett pakolásznál…

Szóval észrevettem, hogy amikor belefogtam a gyakorlásba, lesem az órát. Mielőtt elkezdtem tornázni, már igazából túl akartam lenni rajta. Ez elég meglepő felismerés volt. Azt hittem élvezem, hogy szeretek mozogni, de ezek szerint akkor valahogy mégsem? Kicsit önmagamból is kiábrándultam, és hetekig semmit se jógáztam. A szünet nagyon jól jött. Ez egy újabb felismerés volt, hogy KEll a szünet, a pihenés, de nem csak két edzés közt, hanem a gyakorlatok között is. Még most is gyakran emlékezetetnem kell magam, hogy a kevesebb általában sokkal több…és hogy van időm… (Ez egy olyan mélyen gyökerező téma, hogy nagyon oda kell figyeljek arra, hogy a gyerekeimbe én már ne ültessem ezt tovább, ne siettessek, nyolcadszorra is álljunk meg kavicsokat, bogyókat, csigákat nézegetni.)

A szünetben történik a csoda, akkor mélyül a légzés, akkor szövődik mélyen az idegrendszerbe a tapasztalás, szóval a tanulás és előhívhatóság azt sejtem itt van elásva, ha hagyjuk elásni… Gyakran itt bukkannak fel az AHA-élmények, a nagy felismerések. Aztán nem mellesleg, frissebben megyünk bele a következő mozdulatba, sokkal hatékonyabban.

Lehet, hogy az alaposság és a tempó miatt egy szűkebb réteget érek el, de nem bánom. A munkám minősége fontosabb. Hiszek benne, ha valaki ráérez ennek az ízére, a kezdeti szokatlanság szokássá válhat, és egy csomó másik helyzetben megfontoltabban, nyugodtabban, ráérősen, lazábban, jókedvűbben lesz jelen. Talán felismeri, hogy nem a környezete az unalmas, vagy az élete, vagy ő maga, hanem a figyelmét nem köti le a pillanattal. Ez is egy tanulás. A figyelem módjának fejlesztése, nem csak az, hogy mire szentelem. Ebbe a kontakt improvizáció vezetett be, de a szülés volt a valódi beavatódás. Na, de ez egy másik történet, amiről itt olvashatsz: https://livelovefull.wordpress.com/2017/12/19/magomrol-hass-alkoss-gyarapits

A képekről akartam beszélni. Szóval, ahogy látod el szoktam kalandozni. Képzeletben is. A képek megtartanak, és továbbvisznek. Valamiért kép-telen (haha) vagyok mozizni, TV-t nézni. 20 perc után ficergek, mocorgok. Nem bírok egy helyben csak ülni, úgyhogy olyankor elkezdek a székemben jógázgatni, “chi gongosan” jelen lenni – térd emelgetni, itt-ott feszítgetni, hosszítani magam.

No, de ennek is van előzménye. A tánc során mindig valamilyen bodywork-kel melegítettünk be, amihez folyton használtunk képeket. Főleg a víz, a szél, föld elemek, a fa jelentek meg. Én is ezekből indulok gyakran, aztán továbbmerészkedem. Amikor gyerekekkel dolgoztam, ők is hoztak fantasztikus képeket, nagyon jól lehett velük haladni. Egyszerűen érdekesebb a munka, és segít befelé terelni a figyelmet, a testünk láthatalan zugaiba, és mozizni az érzeteket. Amelyekről amúgy is elég nehéz egyelőre beszélni, kevés a szavunk, és a közös élményünk. Viszont mindenki látott már vízcseppet, sodródó folyót, szélben ringatózó fát, landoló madarat, vadászó macskát, vagy lépkedú leguánt esetleg. Kunkorodó levelet biztosan, csüngő fűzfaágakat, vagy ült már nyakig vízben, süllyedt sárba, nehezedett rá szundikáló kiskutya, olvadt el a tenyerén hópehely stb…

Érzemileg is gimnasztikázunk nem csak a jógamatracon, de azon túl is. Soha nem tudtam zsonglőrködni, most kénytelen vagyok a gyerekek miatt, hogyha szeretnék meginni egy pohár teát napindításnak, közben nekik reggelit adni, elmosogatni, a turmixgépet nem felrobbantani, a csíráimat átmosni, és közben becsempészni pár nyújtást, testébresztő mozdulatot, mindenzt fél órában egyszerre… Mindez nem lehetetlen! Ilyenkor a víz vagy a szél képe nem segít annyira, mert akkor belassulok, vagy kapkodni kezdek, vagy szétcsúszom. Viszont egy minden irányba ágakat növesztő, gyökereivel mélyen támasztott fa az segít. Pásztázó puha figyelemmel. A törzsem ott van emlékeztetőnek, ha kibillennék.

Említettem, hogy a szünetben jönnek az Aha-momentumok.

Azokban a hetekben, amíg nem kerítettem időt (mert mindig van időnk, de nem mindig kerítünk teret, időt, vagy hangulatot!) a tornához, felismertem, hogy egész nap kínálják magukat a lehetőségek. Iszonyú intenzíven és figyelmesen kezdtem mozogni. Annyira izgalmas volt, ahogy mozdulat-kincsek tündöklenek fel minden egyes helyzetben. Amikor pl. a boltból hazajövet, dobálgatni kezdtem egy focilabdányi káposztát, (csak épp annyira, hogy ne keltsek feltűnést), megéreztem, milyen remek Core-gyakorlatot végzek épp. Ez az élmény nagyon jó isnpriációt adott a bemelegítésekhez. Rájöttem, hogy a gyerekek szétszórt játékait négykézláb nyújtózva is lehet szedegetni. Szóval elkezdtem azzal játszani, hogy amit lehet, tornába forgatok. Én megbolondulok a négy fal közt. Úgyhogy, a tornában, amit lehet természethez kötök. Ilyenkor télen ez különösen sokat jelent nekem. Négy fal közt a szobában a szabadban! Így születtek meg a Test-képező mindennapi tippek a helyes testhasználatra. (link később)

Ennek a megközelítésnek a sikerességét abban látom, hogy szinte bárki, (siketekkel nincs tapasztalatom, de akár velük, vagy vakokkal is működhet azt sejtem), szóval bárki, aki képes vagy képessé szeretné teni magát arra, hogy belső képeket, benyomásokat gyártson, profitálhat a gyakorlatokból. A képek izgalmassá teszik számára a gyakorlatokat, lekötik a figyelmét, és kevésbé vagy egyáltalán nem lesz unalmas a torna, többedszeri ismétlésre sem.
A vizuális megközelítés lehetővé teszi, hogy kihasználjuk az agynak azt a fantasztikus képességét, amit fantáziának hívunk. A képzelet erejére támaszkodva olyan instrukciókkal kísérjük gyakorlatokat, amelyek segítik a ráhangolódást a testi érzetekre, finomítják a propriocepciót, lehetővé teszik, hogy könnyebben ráérezzünk, megfigyelhessünk, és elsajátíthassunk egy hatékonyabb testhasználatot. A képalkotás és a neuromuszkularis (ideg-izom kapcs.) megközelítés lehetővé teszi, hogy ne kelljen eszközökkel bíbelődni, úgyhogy megtapasztalhatod, hogy a saját tested kínálja a legjobb eszköztárat. Folyamatosan. Számíthatsz rá. Mindenkor. Mind’N’Core 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *